Matematika cégeknek, avagy hogyan lesz egyszerűbb és hatékonyabb a logisztikai tervezés?

A Vodafone körülbelül 160 üzlettel és 200 termékkel rendelkezik.
A készletezés komoly kihívás, amelyben a Masped támogatja a Vodafone-t, egy ICG-Optasoft által fejlesztett eszköz segítségével.
Ha érdekli, hogyan működik együtt a Vodafone és a Masped, jöjjön el az Üzleti reggelinkre, és hallgassa meg az említett cégek munkatársaitól.

A Masped Logisztika Kft.-nek logisztikai szolgáltatóként célja, hogy ügyfelei a fizikai árufolyamatok tervezésén, szervezésén, lebonyolításán túlmenően, az azokkal összefüggésben keletkező adatokban rejlő üzleti lehetőségek kihasználásában is számíthassanak jövőbe mutató szolgáltatásaikra.

Az ICG-Optasoft csapatával egy olyan erős, matematikai optimalizációs alapokon nyugvó kereslettervező, készletgazdálkodási rendszer megalkotásán dolgoznak, ami iparág specifikusan, a tevékenység komplexitásához igazodóan könnyen ügyféligényre szabható. A széles spektrumban bejövő adatok statisztikai elemzésével, a forgalmi előrejelzések, akciók figyelembevételével immár nem az árukészlet tulajdonosa határozza meg, hogy a termékportfóliójából az üzlethálózatában milyen készletet szeretne tartani, hanem különböző célértékek teljesítésére koncentrálva, az ügyfél által meghatározott szabályrendszerben a logisztikai szolgáltató mondja meg, hova, milyen termékeket kell kiszállítania az értékesítési potenciál kihasználása érdekében.

Hogyan működik ez a gyakorlatban?
Egy rövid, a projektet bemutató előadás után tervezzük meg együtt a másnapi kiszállítást és „maxoljuk” ki az értékesítést!